2017.12.15
Líbia állapotáról szóló jelentésének első változatát mutatta be Korodi Attila, az Európa Tanács Közgyűlésének tagja, a politikai ügyekért és demokráciáért felelős bizottság keretében december 14-én Párizsban.
Az RMDSZ-es képviselő raportőri minőségében elmondta, hogy Líbia államvezetési és közigazgatási rendszerének helyreállítása rendkívül fontos nem csak a Líbiában élő polgárok számára, hanem az európaiak szempontjából is, hiszen a menekültáradat megfékezésére tett EU-s intézkedések csak abban az esetben lehetnek sikeresek, amennyiben az afrikai országot stabilitás jellemzi.
Korodi hangsúlyozta az ET útmutató szerepét az állam működéséhez szükséges intézményrendszer kialakításában. „Az állami intézményrendszer megteremtésére tett törekvések belülről kell, hogy jöjjenek,  elsősorban Líbia sajátosságaira kell, hogy alapozzanak. Ezt a folyamatot nem külső, nemzetközi nyomásra kell ráhúzni az afrikai országra, de, figyelembe véve az EU és az ENSZ által felvállaltakat, az ET-nek iránymutató szerepe kell, hogy legyen.”- magyarázta.
A parlamenti képviselő kiemelte azt is, hogy figyelembe kell venni azt, hogy Líbiában erős nemzeti önérzet uralkodik, de ezzel egy időben a modern állam jellemzői kevésbé ismeretesek. „Líbia gyakorlatilag egy intézményrendszer nélküli ország lett a diktatúra után, és a  rendszer összeomlása előtt a hatalom nem tette lehetővé az állami struktúra megfelelő kiépítését. Az ET a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának jegyében kell, hogy cselekedjen” – hangsúlyozta a raportőr.
A szakbizottság ülésén Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke, Arturo Varvelli, Észak-Afrika és Közel-Kelet központjának elnöke, valamint Matilda Bogner, az ENSZ líbiai képviselője beszéltek arról, hogy Líbia területén a fogvatartottak száma több tízezer, és ezekkel a menekültekkel szemben erőszakos tortúrát alkalmaznak. Leszögezték, hogy Líbiának véget kell vetnie a letartóztatásoknak. Arra is kitértek, hogy a líbiai hatóságok hiánya illegális fegyverkereskedelemhez vezetett, illetve számos milíciai egység szabad mozgását is lehetővé tette. A béke és a stabilitás visszaállítása rendkívül fontos, mint ahogyan Líbiával folytatott politikai párbeszéd is. Mindennek együttesen a gazdaság és a szociális szolgáltatások normalitásához kell vezetnie. A szakértők hangsúlyozták, hogy a két líbiai kormány, politikai és katonai vezetés vállalta a fegyveres összecsapások megszüntetését, és a választások megszervezését jövő évben.
Amint tudjuk, Korodi Attila raportőri minőségében novemberben Tunéziába látogatott, ahol számos találkozásra és beszélgetésre került sor a líbiai, tunéziai,  és nemzetközi szervezetek képviselőivel annak érdekében, hogy megoldásokat találjanak arra, hogy az Európa Tanács milyen formában támogatja Líbia modernizálását és felépülését.
 
 
<< Vissza