2018.05.16
Megszavazta a képviselőház plénuma szerdán, május 9-én azt az RMDSZ által benyújtott törvénytervezetet, amely egyszerűsítené az erdei utak felújítására és karbantartására vonatkozó szabályozást.
Egy korszerű infrastruktúra kialakítása a helyi gazdaság sikerének egyik legfontosabb alapfeltétele. Jó utakon haladva az erdészeteknek és helyi közösségeknek is egyszerűbb lesz az erdők fenntartásával kapcsolatos feladatokat ellátni, ezért volt szükség az RMDSZ törvényhozói által kidolgozott tervezetre, amely egyszerűsítené az erdei utak felújítási folyamatát – mutatott rá Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, volt környezetvédelmi miniszter.
A jobb állapotban lévő, felújított utak biztonságosabb és gyorsabb közlekedést jelentenek az emberek számára, hiszen sok esetben ezek az utak alternatív útvonalakként is szolgálnak, tehermentesítik a nemzeti és megyei utakat – egészítette ki Magyar Lóránd RMDSZ-es politikus, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának tagja. 
Ez a procedúra jelentős problémát okozott eddig az önkormányzatok számára, emelte ki Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő, a tervezet kidolgozója, hiszen az erdei utak felújítása csak akkor volt lehetséges, ha ezek átkerültek önkormányzati tulajdonba. Az erre vonatkozó procedúra igencsak bonyolultnak bizonyult, így számos esetben nem lehetett pályázati forrásokból vagy helyi költségvetésből felújítani az erdei utakat, tette hozzá a Bihar megyei képviselő. 
A ma elfogadott törvénymódosítás azt írja elő, hogy amennyiben az önkormányzat igényli, az erdei utak teljes terjedelmükben kerüljenek át a helyi hatóságok tulajdonába azért, hogy ezek a szükséges karbantartási javításokat pályázati vagy saját forrásból eszközölni tudják.
A jogszabály azt követően lép érvénybe, hogy az államelnök kézjegyével ellátja és a hivatalos közlönyben megjelenteti.
<< Vissza