2018.05.16
Sikerült elfogadtatni a képviselőház külügyi és honvédelmi bizottságaival is a Korodi Attila RMDSZ-es képviselő által megfogalmazott javaslatot, amely azt írja elő, hogy 18 éves kor fölött 10 éves érvényességgel állítsanak ki útlevelet minden igénylőnek. „Annak ellenére, hogy az erről szóló törvénytervezetünket elutasításra javasolta a két szakbizottság, sikerült módosító javaslatot benyújtani és elfogadtatni az útlevelek rendszerét szabályozó, a kormány által kezdeményezett jogszabály-módosító javaslathoz, amelyet ma tárgyalt a képviselőház két szakbizottsága” – nyilatkozta szerdán, május 9-én Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, a külügyi bizottság tagja.
A módosítást azért tartottuk szükségesnek, taglalta Korodi Attila, mert így az igénylőknek csak tízévente kell útlevélkiadásért fizetniük, és a torlódás is kisebb lesz az útlevélosztályokon, ha ritkábban fordulnak majd az emberek ehhez a hatósághoz. A módosítás tehát a bürokráciát csökkenti.
Biró Rozália, az alsóház külügyi bizottságának elnöke elmondta: többször láthattuk, hogy a kormány sürgősségi rendeleteiben és jogszabály-kezdeményezéseiben olyan javaslatokat fogalmaz meg, amelyeket a parlamenti képviselők dolgoztak ki törvénymódosítás formájában, és benyújtottak előtte már. Az útlevelek érvényességét módosító, a kormány mai javaslata is egy ilyen példa, hiszen az RMDSZ törvényhozói már tavaly decemberben megfogalmaztak és benyújtottak egy kezdeményezést ebben a témakörben, amelyet elutasításra javasoltak ma a szakbizottságok, a kormány azonos javaslatát pedig elfogadásra.
Az útlevelek rendszerét szabályozó jogszabálytervezetek esetében a végső döntést a képviselőház plénuma hozza meg.
<< Vissza