2019.01.25
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése egy újabb kisebbségvédelemről szóló jelentést fogadott el a tegnap, amely arra kötelezné a tagállamokat, hogy minél nagyobb arányban ratifikálják Kisebbségvédelmi Keretegyezményt. Korodi Attila, az RMDSZ Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja a jelentés elfogadását követően kifejtette, hogy Benkő Erika képviselővel közösen 4 módosító indítványt dolgoztak ki a jelentéshez, amelyet a Szövetség nevében nyújtottak be, azonban ebből csak 3-nak sikerült többséget szerezni.

 




„A jelentés önmagában nem csonkítja a kisebbségvédelmi törekvéseinket, azonban tekintettel arra, hogy a negyedik, egyben legfontosabb módosító indítványunkat, - amely a kollektív jogokról, valamint az eddig meghozott közgyűlési határozatok összehangolásáról szólt – elutasították, jómagam és még néhány Kárpát-medencei és más régióból érkező képviselők tartózkodtunk” – mutatott rá Korodi Attila, az RMDSZ Hargita megyei parlamenti képviselője, az ET közgyűlés tagja.
A képviselő elmondta: az ET Parlamenti Közgyűlésének számos, a kollektív jogok biztosítására vonatkozó határozata van, amelyeket összhangba kell hozni az ilyen jellegű jelentésekkel, hiszen ezek rendkívül fontosak a tagállamokban élő kisebbségek számára.  „A kollektív jogok hiányában a kisebbségi közösségek nem jutnak megfelelő védelemhez és nem tudják a közösségi képviseletet megfelelőképpen ellátni” – nyomatékosított.
<< Vissza