2019.04.21
„Egy erős európai parlamenti képviseletre van szüksége a Kárpát-medencei magyaroknak, csak így tudunk jogos elvárásainknak európai törvényi garanciát, a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezésnek pedig érvényt szerezni. Egy erős magyar képviselet a biztosíték arra, hogy az Európai Unió megnyugtatóan rendezze az őshonos nemzeti kisebbségek ügyeit, ezért összefogásra van szükség az elszakadt nemzetrészek között” – mutatott rá Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője hétfő délután Bukarestben a Szövetség alsóházi frakciójának ülésén, amelyen Kovács Elvirát, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselőjét, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagját fogadták. Szerbia EU-s csatlakozási folyamata során számos külső nyomásnak kell eleget tegyen: az országnak bizonyítania kell minden területen, így a kisebbségek jogainak biztosításában is.
„Közös célunk az európai kisebbségvédelmi törvény kiharcolása. Május 26-án eldől, hogy erős magyar képviselet fog dolgozni értünk Európában, vagy csak a magyarellenes politikusoktól lesz hangos Brüsszel. Nekünk a magyar ügyért és magyarellenesség ellen kell harcolnunk. Ez a dolgunk itthon és Európában is” – hangsúlyozta Korodi az ülésen. Kiemelte: a május 26. után felálló Európai Parlamentbe minél több olyan képviselő kell kerüljön, aki kész tenni az uniós kisebbségi politika előmozdításáért.
Kovács Elvira rövid ismertetőjében elmondta, hogy a vajdasági magyar közösség számos, az erdélyi magyarokéhoz hasonló nehézséggel néz szembe: Szerbiában rendkívül instabil a politikai helyzet, aminek következtében a kisebbségi jogok is folyamatosan csorbulnak. Az ország uniós csatlakozásával azonban elérhető, hogy a kisebbségi jogérvényesítés kérdése megkerülhetetlen legyen, ugyanis olyan helyzet áll elő, mint Románia 2007-es csatlakozása előtt, amikor is külső nyomásra ugyan, de a kisebbségek helyzetére felfigyeltek. 
A vajdasági magyar parlamenti képviselő hozzászólásában megerősítette: a VMSZ is elkötelezett a nemzeti kisebbségeket védő jogszabályok megalkotásában, egy erős Kárpát-medencei EP-képviseletért dolgozik, hogy a magyar politikai pártok együtt léphessenek fel a közös magyar ügyért Európában.
<< Vissza