2019.04.27
Nem igaz az a vád, hogy a magyar gyerekek ne akarnának megtanulni románul. Ezt a diákok, a szüleik és a tanárok egyaránt fontosnak tartják, de ehhez megfelelő feltételeket kell teremteni – ezt bizonyítja a Hargita Megyei Tanács román nyelv oktatásáról készült tanulmánya is. A megyei tanácsnál szakemberek és Borboly Csaba megyeelnök részvételével tartott megbeszélésen Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje, a FUEN elnöke pénteken elmondta: az államnyelv megtanulása ugyan kötelező, de nem kényszeríthető ki, ahhoz feltételeket kell teremteni, hogy elsajátíthatóvá váljék. A megfelelő módszertan és tankönyvek kidolgozása és életbe ültetése nyitottságot feltételez az állam részéről, emellett a megfelelő mentalitás is elengedhetetlen: a helyi közösségek pozitív szerepe fontos ebben, ilyen tekintetben példamutatóak a Hargita megyei kezdeményezések.



Nem az erdélyi magyarok az egyetlenek, akik az államnyelv elsajátításának problémájával küszködnek. Ez nem egyedi eset Európában, más kisebbségi közösségek is hasonló gondokkal küzdenek – mutatott rá a FUEN elnöke. Úgy vélekedett, érdemes a témával foglalkozó szakemberek képzését, a jó gyakorlatok megosztását uniós forrásokból  támogatni, a Minority SafePack kezdeményezés pedig tartalmazza ezeket a javaslatokat.
Ígéretet tett, hogy az ENSZ tíz nap múlva kezdődő, brüsszeli regionális fórumán, amelynek témája a kisebbségi oktatás, felveti ezt a problémát, és kérni fogja Fernand de Varennes különmegbízottat, hogy jelentésében fordítson kiemelt figyelmet az anyanyelvi oktatás mellett az államnyelv elsajátításának problémakörére is. Ugyanakkor a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének is segíteni fog a kapcsolatfelvételben más európai pedagógusszervezetekkel.
Az RMDSZ jelöltje résztvett a Csíkszeredai Városházán a Hargita Víz Egyesület közgyűlésén, ahol a térség polgármesterei egy mintegy százmillió eurós, uniós finanszírozásból megvalósuló vízgazdálkodási projektről egyeztettek. A csíkszéki, gyergyószéki és udvarhelyszéki polgármesterek jó gazdák, ha van forrás, megtalálják a közösségek számára jó projekteket, amelyeket meg is valósítanak – fogalmazott Vincze Loránt. „Ez egy nagy stratégiai terv, a székelyek életminőségét fogja javítani. Be kell hoznunk a nyugat-európai településekhez képest tapasztalható lemaradást, ehhez most a források megvannak, a mi dolgunk pedig az lesz az Európai Parlamentben, hogy megőrizzük őket, és rávegyük Romániát a bürokrácia csökkentésére, amely megnehezíti a források lehívását” – mondta el. 
„További uniós programra van szükség, amely a megyei fejlesztéseket támogatja. A központosítás helyett az önkormányzatokat kell megerősíteni, ezáltal biztosíthatjuk közösségünk számára a fontos beruházások megvalósítását. Ehhez kérjük a támogatást május 26-án, az európai parlamenti választásokon!” – tette hozzá a jelölt, aki az utóbbi években uniós pénzből megvalósult csíkszeredai fejlesztéseket is megtekintette. 
Ft. Tamás József római katolikus püspök-helyettessel  Korodi Attila parlamenti képviselő és Becze István, a csíki RMDSZ ügyvezető elnöke társaságában közösségünk legfontosabb kihívásairól, a közelgő európai parlamenti választásokról és a Szentatya csíksomlyói látogatásáról egyeztetett Vincze Loránt.
A jelölt a Székely Nemzeti Tanács csíkszéki ülésén is jelen volt, ahol úgy fogalmazott, az SZNT nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezése fontos eszköz a Minority SafePack mellett, a két kezdeményezés kiegészíti és erősíti egymást. A FUEN támogatja ezt a kezdeményezést, és már megkezdődött a technikai jellegű információk megosztása a két szervezet között, jelentette be. Az erdélyi és a Kárpát-medencei magyarok erős európai parlamenti jelenléte azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy ezek az ügyek sikerrel járjanak – tette hozzá.
A délután során helyi fiatalokkal és vállalkozókkal találkozott egy nyílt fórumon, ahol kifejtette: nem lehet és nem is szabad megakadályozni, hogy a fiatalok külföldre menjenek, hanem azon kell dolgoznunk, hogy olyan körülményeket teremtsünk, hogy a külföldi tapasztalatokkal tarsolyukan szívesen visszatérjenek szülőföldjükre. Ehhez kiszámítható üzleti környezetre, kevesebb bürokráciára, digitalizált ügyintézésre, fiatal vállalkozókat segítő programokra van szükség.
Vincze Loránt a nap során Csíkszépvízen, Gyimesközéplokon, Madéfalván és Csíkszenttamáson is találkozott a közösség vezetőivel, tanácsosokkal, vállalkozókkal, az egyházak képviselőivel.
<< Vissza